… annak, aki nem diétázik grillezett húsokhoz, vagy speciális diétát folytatóknak

frissen sült libatöpörtyűvel, sült, ropogós baconnel,

esetleg magában vegetáriánus fogásként is kínálhatjuk ezt a salátát.

 

 

Hozzávalók:

1 kg burgonya*

1 nagy fej lilahagyma, félbe vágva, vékonyan felszeletelve

1 dl citromlé vagy fehérborecet

200 g kókuszjoghurt

3 ek. majonéz**

1 ek. mustár

2 db zellerszár, apró kockákra vágva

2 db fermentált uborka, apró kockákra vágva

3 ek. kapor, felaprítva

ízlés szerint só***

ízlés szerint frissen őrölt fekete bors

*Amandine (nem szétfővő) fajtát használtunk.

** All in natural food Vegamayo majonézt használtunk.

*** Patika sót használtunk.

Elkészítése:

Tegyük a burgonyát hideg, sós vízbe és forraljuk fel. Főzzük kb. 15 percig, vagy addig, amíg a burgonya teljesen meg nem puhul. A hagymát közben forgassuk össze az ecettel, fedjük le és tegyük félre.

A burgonyát szűrjük le és hagyjuk teljesen kihűlni, majd vágjuk tetszőleges darabokra és keverjük össze a leszűrt, ecetes hagymával. Sóval és borssal ízesítsük, majd tegyük a hűtőbe. Keverjük össze a kókuszjoghurtot, a majonézt, a mustárt, a kaprot, az uborkát, a zellert és adjuk a hideg burgonyához. Óvatosan, vigyázva, hogy a burgonya össze ne törjön, keverjük az egészet össze. A salátát tálalás előtt legalább egy órára tegyük a hűtőbe, hogy az ízek összeérjenek. Hidegen tálaljuk.

Elkészítési idő: kb. 20 perc előkészítés + 1 óra hűtés.

Megjegyzés: A hűtött burgonyának alacsonyabbak a glikémiás válaszai. A burgonya visszahűtve történő fogyasztása, valamint ecet hozzáadása csökkenti az akut glikémiát és inzulinémiát egészséges egyéneknél az étel elfogyasztása után.****

**** Forrás: https://taplalkozasbeallitas.hu