Ha lekvárfőzésről van szó, akkor ahány ház, annnyi szokás. Kiskorunkból meghatározó élményünk a családi közös lekvárfőzés, mióta közös háztartást vezetünk minden évben saját lekvárunk is van. A szüleink szerencsére bőségesen ellátnak bennünket isteni alapanyagokkal, így tavsztól nyár végéig klassz program nálunk a szüretelés, közvetlenül a gyümölcsbokorról, fáról kóstolás, versenyzés, ki tud több gyümölcsöt szedni, majd a dzsemfőzés, télire a kamrapolc feltöltés.  Kiváló közös családi program, és az sem gond, ha nektek esetleg nincs kertetek, sok termelő már “szedd magad” akciókat hirdet, ahová bárki ellátogathat családostul, és szedhet mézédes epret, főzhet saját dzsemet.

Mindig hangsúlyozzuk, hogy ritkán fogyasztunk édességeket, gyümölcsöket, és soha nem indítjuk a napot reggeli dzsemes pirítóssal, de néha, főleg ünnepekkor, amikor édesség is kerül az asztalra, vagy a hétköznapok alkalmával a kókuszjoghurtra, palacsintára kenve, jól esik levenni egy-egy üveg közösen elkészített dzsemet, közben pedig visszagondolni a közös nyári élményekre, a szüretelés, dzsemfőzés során együtt eltöltött időre.

Ahogy mi szeretjük a levárt: nem túl édes, nem túl kemény, de nem is túl folyós, kellemesen kanalazható állagú. A pektin és az édesítőszer mennyiségét mindenki saját ízlése szerint állítsa be.

A mennyiségeket 1 kg-hoz adtuk meg, így könnyebb az adagot duplázni, triplázni, az arányokat kiszámolni. Ha már egyszer nekiálltok, érdemes nagyobb mennyiséget készíteni, mert többet tuti nem vesztek majd bolti lekvárt.

Hozzávalók:

 

 

1 kg eper, kicsumázva, megtisztítva, felkockázva

1 rúd vanília kikapart magjai

30 g kristályos édesítőszer*

30 g pektin**

*GAL glicint használtunk, de eritritollal, más kristályos édesítőszerrel, mézzel, esetleg juharsziruppal is helyettesíthető. Ízlés szerint használtattok több-kevesebb édesítőszert.

**Nature Cookta pektint használtunk, amely 100 %-ban természetes, gyümölcsökből ivont zselésítő anyag. Attól függően, hogy mennyire szeretnétek folyósabb dzsemet, csökkenthetitek, nöevlehetitek a pektin mennyiségét.

Elkészítése:

 

Az epret, a vaníliát és az édesítőszert nagyobb lángon elkezdjük főzni. Miután felforrt, takaréklángra kapcsoljuk a gázt, az eperszemeket botmixerrel összetörjük. A dezsem mennyiségétől függően, főzzük még nagyjából 5-10 percig. A pektint apránként keverjük a dzsembe, hogy ne csomósodjon be kézi habverővel használjunk a keveréshez. Semmi baj, ha mégis keletkezett néhány pektin csomó, botmixerrel keverjük át. A dzsemet néhány percig főzzük takaréklángon, addig, amíg egy kicsit be nem sűrűsödik, de ne forraljuk. Töltsük a dzsemet sterilizált üvegekbe, állítsuk 5 percre az üvegeket fejtetőrek, majd dunsztban hagyjuk őket kihűlni. A kamarpolcon, függetlenül attól, hogy tartósítószert nem tartalmaz, sokáig eláll (kb. 1 évig). Felbontás után mindig tiszta kanállal szedjetek belőle, és lehetőleg hűtőben tárolva 3 napon belül fogyassszátok el, mert megpenészesedik.

 

 

Ebből a mennyiségből 2 db kb. 2 dl-es üveg lekvár lesz.

Elkészítési idő: kb. 1 óra + dunsztolás.