… gyorsan finomat kategória. Érdemes az adagot duplázni!

Hozzávalók:

 

3-4 ek. libazsír

4 nagyobb zsályalevél

4 szelet csontos karaj

5 salottahagyma, karikákra vágva

3-4 gerezd fokhagyma, szeletekre vágva

ízlés szerint só*

ízlés szerint frissen őrölt fekete bors

1,5 dl száraz vörösbor

 

 

 

*Patika sót használtunk.

Elkészítése:

Egy nagyobb serpenyőben libazsírt hevítünk, a zsályaleveleket mindkét oldalukon megpirítjuk, papírtörlőre szedjük. 

A hússzeletek mindkét oldalát sózzuk, borsozzuk, majd a felhevített zsiradékon oldalanként kb. 2-2 percig pirítjuk, tányérra szedjük, félre tesszük.

A hagymát és a fokhagymát a zsiradékon megpirítjuk, felöntjük borral és visszatesszük a hússzeleteket a serpenyőbe. A tányéron felgyűlt szaftot is ráöntjük. Az ételt fedő alatt kb. 10 percig, fedő nélkül addig pároljuk, míg a szaft be nem sűrűsödik. A hússzeletek tetejére fektetjük a zsályaleveleket, majd tálaljuk. Jól illik hozzá a pirított (édes)burgonya és a citromos-olivaolajos dresszinggel megöntözött zöldsaláta.

Elkészíési idő: kb. 30-40 perc.